Skip to content Skip to left sidebar Skip to footer

Ünnepek

KARÁCSONY: Közelgő ünnepek hatása a közlekedésre

Karácsony előtt pár nappal évről-évre megtelnek az utak autókkal és a tömegközlekedési eszközök emberekkel hogy hazautazhassanak szeretteikhez, családukhoz az ünnepre.

Helyzet Érsekújvárban

A karácsonyi hangulat a közlekedésben már csütörtökön kezdte éreztetni magát az érsekújvári utakon. A Nyitrai úton és Öregkórház előtti 64-es főúton dugók alakultak már ki. A városon kívül Bajcs és Kürt irányába is kicsivel nagyobb volt az autós közlekedés. Sokan már péntektől vagy szombati naptól már szabadságot vesznek ki az ünnepi időszakra és egészen újév január 6-7-ig otthon vannak illetve vendégségbe járnak.

Temetők körül is megnőhet a forgalom

Sokan nemcsak a családra gondolnak karácsonykor hanem az elhunyt szeretteikre mint ahogy mindenszentek napján is. Így a temetők körüli autós forgalom is megnőhet mivel gyertyákat és karácsonyi koszorúkat és díszeket is szoktak elhelyezni ilyenkor a sírokon.

Forgalmas helyek lesznek a bevásárlóközpontok, beindul a vásárlási láz

A karácsonyi ünnepek előtti napokban illetve az ádvent 4. vasárnapját megelőző héten kezdődnek a karácsonyfák-díszek, pontyok, karácsonyi ajándékok és sütés-főzés hozzávalók üldözése a külömböző üzletekben és bevásárlóhelyeken. A legnagyobb autós forgalom a nagy bevásárlóközpontoknál a Kaufland-Mercury, Tesco körüli bevásárlónegyed illetve az Új Billa körüli bevásárlónegyed a Janka krála utcában lehetnek a legforgalmasabbak. Ezeken a helyeken vigyázzunk ha közlekedünk mivel fokozódhat a balesetveszély és a koccanások esélye. Ilyen esetben ha bevásárolni indulnánk válsztjunk inkább a városi buszt, taxit vagy a lábainkat.

Tömegközlekedés is betelik (busz-vonat)

A tömegközlekedési eszközökkel is sokan utaznak az ünnepek előtt illetve az ünnepekkor. A busztársaságok (Érsekújvárban és Révkomáromban az ARRIVA) és vasút is plusz járatokkal szok készülni az ünnepekre. A menetrendekről és az információkról az utazás előtt tájékozódjunk az állomáson, buszmegállóban vagy internetről. Több gyorsvonatra Szlovákiában és Magyarországon már szerdán-csütörtökön elfogytak a jegyek.

WAZE alkalmazással biztonságban az utakon a karácsonyi időszakban

A közlekedési tumultus idején az egyszerűbb és könnyebb közlekedés érdekében ajánljuk a WAZE GPS és útinform alkalmazást a telefonokra. Beszerezhető a Google Play árúházból minden androidos eszközön. Az alkalmazás ingyenes! A WAZE alkalmazásba küldhetnek jelentést az úton lévő közlekedők és sofőrök is egymásnak a közlekedési szutációkról, rendőrségi ellenőrzésekről, útlezárásról, balesetről, dugókról és az időjárási helyzetről.

Közösség: WAZE Magyarország WAZE Szlovákia WAZE hivatalos oldal

Letöltés és telepítés: WAZE Google Play

Ma nyit a strand Érsekújvárban: Délután gyereknapi műsor is lesz

Itt a nyári strandszezon! Mai nap idén június másodikán nyit a strand. Az első nap ingyenes a belépés. A rossz időjárás és az eső miatt június elsején nyitott volna de áttették a következő napra elkerülve azt hogy nedves legyen a fű. A sok eső miatt ugyanis átásztak a földek és itt-ott víztócsák is voltak. Vasárnap nyitáskor gyereknapi program is lesz a strand hátsó részén a színpadnál. Az időjárás ma kedvezni fog, 28 fok várható csupán délután kialakulhat pár frissítő zápor vagy zivatar.

Húsvét sem telt el vásárlási őrület nélkül, teltház a Kauflandban

Mint ahogy a karácsonykor is megírtuk az idei húsvéti ünnepekkor is hasonló volt a helyzet mint szenteste előtt az üzletekben. Kaufland kétszer is megtelt vásárlóval, csütörtökön és szombaton is. Valakik az utolsó pillanatokban akartak ajándéknak valót venni a locsolkodás utánra, de volt olyan helyzet is amikor nem volt még valakinek húsvéti sonkája otthon. Az üzletek minden húsvétkor kétszer vannak nyitva és kétszer vannak zárva. Az első zárás az pénteken van a második pedig húsvétvasárnap és húsvéthétfőn.

Március idusa Érsekújvár környékén – ünnepi programajánló

Érsekújvárban a magyar nemzeti ünnepen Republic akusztikus koncertje este 19 órától a lovardában. A Republic koncert előtt a Csemadok előtti Czuczor Gergely szobornál lesz koszorúzás 17:45-től. A koszorúzás előtt 17 órától rövid népi jellegű kultúrműsor lesz a Csemadokban.

A plakátot átalakítottuk egy látványosabb változatra a tegnapi előzőhöz képest.

Hasznos ünnepi tippek: Igy így kerüljük el az egészségügyi és egyéb gondokat, tűzeseteket a 2018-as karácsonykor 🚑 🚒 🚓

Megérkezett a szeretet és az összetartozás, összejövetel ünnepe. Szenteste és nagykarácsony napján a családok együtt vannak otthon vagy egymáshoz mennek látogatóba a rokonok, ismerősök. Sokan átélik a szentestei vacsora hagyományait ahol gyertyát is gyújtanak az asztalnál. Most összeírjuk nektek hogy mikre érdemes odafigyelni az ünnepek kellemes eltöltése érdekében.

Háztartási dolgok amire jólenne odafigyelni:

1. ábra: LED elektromos fényforrások beltéri/kültéri

2 ábra: Amerikai karácsonyi stílusra kivilágított villa.

  • Karácsonyi lámpa(fán) / lakás fénnyel való díszítése: Semmi esetre se olcsó kínai lámpa mivel azok átmelegednek és tűzveszélyesek. Használjunk minőségi villanyszerelői üzletből(Seit elektro, Elim-Elektro, Mountfield stb…) vett LED vagy kislámpás lámpafűzéreket. Biztonságos lámpákat az interneten is lehet rendelni pl. Alza.sk
  • Karácsonyfát távol kell tartani a nyílt lángtól és a spirálos, elektromos fűtőtestől, hogy ne száradjon meg és ne kapjon lángra gyorsan.
  • 2017-ben megjelentek az elemre, elem-tokkal rendelkező és működő hordozható karácsonyi LED lámpák amely a legbizonságosabb az összes elektromos fényforrás közül.
  • Főzés: A gáztűzhelyre mindig kellő figyelmet szenteljünk, ha elmegyünk otthonról akkor legalább kétszer ellenőrizzük le hogy le-e tekertük teljesen a gázt. A begyulladna az olaj akkor ne vízzel ojtsuk el hanem teritjünk rá hirtelen rongyot.
  • Villanyáram: Mielőtt elhagyjuk a lakást ellenőrizzük hogy az összes lámpa le e van kapcsolva a karácsonyi világítással együtt Ha nem bíznánk meg a dolgokban akkor ott van még a biztosíték, gyorskioldó is.

Evés, ivás:

Az evésben és az ivásban mértéket kell tartanunk hogy ne legyenek utána egészségügyi problémáink. Mindenkinek tudnia kéne mit bir befogadni a szervezet és mennyit. (főleg az alkoholnál) . Így elkerülhetők az emésztési zavarok.

  • 🐟 Halfogyasztás: A ponty és egyéb halfajták fogyasztásánál kell ügyelnünk a szálkák kiválasztására. A fogyasztáshoz ha kell használjünk szemüveget vagy nagyítót esetleg 🙂 Ha beakadna a szálka akkor látugassunk el az orvosi ügyeletet biztosító orvoshoz. Az othoni megoldás, próbáljuk kiköhögni a szálkát.
  • Ne együnk túl gyorsan mivel esetleg rosszullehetünk ettől.
  • A gyomor telt érzése miatt jelentkezhet a hányinger, rosszullét. Erre a legjobb a fekete tea és ásványvíz.
  • Az alkohol fogyasztásnál mértékkel fogyasztjuk az italokat ha otthon vagyunk ha szórakozóhelyen vagy diszkóba. Az alkoholmérgezés fejfájással és hányással és emlékezetkieséssel is járhat, rosszabb esetben bele is lehet halni.
  • A legjobb esetben az elszenvedő illető kialusszá magát. Súlyosabb eseteknél a mentőknek is be kell avatkozni gyakran. A szervezet detuxikációjára ajánlott az ásványvíz, tiszta víz, magnézium illetve egy kis mozgás a friss levegőn. A pácienst ha rosszul van oldalára kell fektetni nehogy megfulladjon a hányástól.
  • A gyógyszertárakban még elérhető a “Vyprostovák” nevű pezsgős tabletta amely segíti megsemlegesíteni az alkoholt a gyomorban és beindítani az emésztést. Régebben erre szódabikarbónát is használtak.

Autóvezetés, közlekedés ünnepek alatt:

  • Nagy a forgalom az utakon ezért vezessünk óvatosan. Ha az autót választjuk a közlekedés eszközévé akkor mindig figyeljük meg előtte az időjárás jelentést és a rádióban vagy az interneten a közlekedési híreket. Alkoholfogyasztás után ne vezessünk mert a rendőrség ilyenkor jobban figyel az utakon erre. A szonda megfújása sokba kerülhet. Másrészt ittasan balesetet is okozhatunk ha nem figyelünk a vezetésre főleg a csúszós utakon. Ittasan baleset okozásért akár pár év börtönt is kaphatunk.

A közlekedési információkról, dugókról, balesetekről, várakozásokról, rendőrségi kontrolákról(mérésekről) itt lehet tájékozódni:

Rádio EXPRES – Dopravný servis (mindig a rádiós hírek után vagy előtt)

WAZE android alkalmazás –  sofőröknek a sofőröktől

Stellacentrum (információk autósoknak és járművezetőknek)

A legbiztonságosabb közlekedés karácsonykor a tömegközlekedési eszközök, buszok és a vonatok. A menetrendekről a cp.sk oldalon lehet tájékozódni.

Helyi / városi buszmenetrendek

  • Gyertya, csillagszóró használata:

A tűzesetek elkerülése érdekében érdemes a gyertyákat, csillagszórókat nem a fára tenni illetve fokozott felügyelet mellett tartani. Ha elmegyünk távolabbra a gyertyától akkor olcsuk el azt. Tűzijáték a csillagszóró esetében tartjuk be azt az utasítśt ami a csomagoláson van rajta.

  • Pirotechnikai eszközök, tűzijátékok biztonságos használata:

Indításkor ne hajoljunk a termékek fölé kivéve ha az nem lő fel, hanem csak a földön végez tevékenységet. Ne használjunk sérült termékeket. Ha a termék gyújtás után nem indul be akkor hagyjuk ott és ne próbálkozzunk töbször a meggyújtásával. Petárdát ne használjunk kutyák, macskák közelében. A petárdákat gyújtás után azonnal dobjuk el.

Ha megtörténne a baj akkor a következő telefonszámokat használjuk:

Európai segélyhívő szám: 112

Tűzoltók: 150

Rendőrség (állami) : 158

Városi rendőrség: 159

Mentők: 155

Aki még nem vett élő fenyőfát vagy élő halat annak itt az utolsó alkalom erre, délig megveheti

A karácsony két fontos szinbóluma a hal és az élő fenyőfa. Sajnos ezekből az utolsó napra már nem igen jut vagy ha jut is akkor már csak nagyon kevés és már válogatni sem lehet így bennük mint egy héttel ezelőtt. Idén is a legjobb árak a fenyőfákra a Mountfildben voltak. Itt már a hét végére elfogyhatott minden egyes fenyő mivel a hét elején már egy csomót eladtak belőle.

Árusítási információk: (előfordulhat hogy egy két árusítási helyszínt nem tartalmaz a lista mivel az nem olyan ismert)

Legenda:

🌲 – Fenyőfa árusító helyszín
🐟 – Hal árusító helyszín


🌲 Mountfield

🌲 Főtér – karácsonyi vásár

🌲 🐟 Tesco/Kaufland parkoló (itt árulnak halat is)

🌲 Vunar előtt

🌲 Merkury market kertészeti részlege

🌲 Nyitrai úton a volt U kamosa gyorsétteremmel szemben (kivan írva: vianočné stromčeky)

🌲 Oázis centrum kertészeti űzlet

🐟 Új Lidl és az öreg Billa közötti parkolóban a Lebeko standja mellett.

🐟 Várrosi piac – hal árusítás

🐟 Terno jednota előtt

Tetőzik a vásárlási láz Ádám és Éva napján, az üzletek törvény szerint délig üzemelhetnek, induljunk korán hogy megússzuk a nagy várakozást

Bevásárlókocsik: új Lidl Érsekújvár

Már megszokásból az utóbbi években minden éven sokan szeretik az utolsó pillanatokra hagyni a shoppingolást. Ez megmutatkozik abban hogy a karácsony előtti 1-2 napban illetve Ádám és Éva délelőttjén rengeteg a munkájuk az üzleteseknek, főleg a pénztárban ülőknek. Az üzleteket a törvény szerint délben már csukni kellene és ilyenkor már nem szabadna több bevásárló vendéget fogadni.

A vásárlók is ilyenkor azt szeretnék hogy minél hamarabb megszerezzék a sütéshez használ dolgokat és a karácsonyi ajándéknak valók utolsó darabjait. A karácsonyi shoppingőrület még a fekete pénteknél is nagyobb nálunk. Ez nem csak az üzletben dolgozókra hanem a közlekedésre is jól kihet mivel sokan a nagybevásárlásokat gépjárművel teszik meg. 

Ezért ha kocsival szeretnénk bevásárolni menni akkor induljunk el hamarabb hogy győzzük le a forgalmi akadályokat és a nagyobb dugókat időben. Sok üzlet ilyenkor még rátetőzik hogy odavonzza a vásárolni vágyókat  nagy kedvezményekkel (50%-80%) egyes dolgokra ilyenek álltalában a ruhásboltokra, elektros üzletekre és egyéb háztartási boltokra vonatkozik. Ha tapasztaljuk hogy a kelleténél nagyobb a forgalom a főutakon akkor induljunk el gyalog vagy esetleg kerékpárral ha egy közelebbi üzlettel van dolgunk vagy a sarki szupermarketból kell egy vaj vagy liszt a karácsonyi sűtéshez.

A Terno/Jednota szupermarket az Ádám és Éva előestéjén azaz vasárnap meghosszabbította a nyitvatartást egészem éjfélig mivel nagy valószínűséggel azt hitték hogy ezzel többen fognak menni oda vásárolni. A valóság meg az volt hogy az űzletben csak pár vásárló várkált oda-vissza a kocsival és csak pár lényegtelen dolgot vettek (sör, alkohol, cigi, elfelejtett dolgok, kis élelmiszer termékek)

Itt a Black Friday 2018-ban is, érdemes e ezen a napon vásárolnunk?

A Fekete Péntek az amerikai Hálaadás ünnepet követő következő pénteki nap amely november 23 és 29-30 között mozoghat.

Az utóbbi években Európába is bejött a Black Friday az az Fekete Péntek vásárlási őrület amikor egyes termékekre akár 80-90 százalékos árengedményt is adnak. A Fekete Pénteki akció minden olyan termékre vonatkozhat amely nem élelmiszer, a drága alkoholos italokat (pálinka, bor, champagne, pezsgő – a sör nem mert élelmiszernek számít mert az mindennap fogy az üzletekben és nem számít luxuscikknek) kivéve mert az már luxuscikknek számít. Sajnos a rendkívüli akciók csak amerikában a legjobbak, Európában is léteznek nagyobb vagy akár rendkívüli akciók, de ezek az akciók csak a nagyvárosokat és fővárosokat érintik. Amerikában ha egy modern LED smart TV kerül 500 euróba akkor a Fekete Péntek napon akár 90-150 euróért is megkaphatod. Európában az a helyzet ezekkel az akciókkal hogy a 80-90 százalékos akciókat csak olyan termékekre adják oda amelyek lassan fogynak a raktárról és hamarabb megszeretne tőle szabadülni az üzlet tulajdonosa, felszabadítani a helyet az üzlet raktárában. Szlovákiában és Magyaroprszágon a Black Friday top akciós termékei közé tartoznak a modern okos TV-k, okostelefonok és tabletek, kávéfőzőgépek, egyes számítógépek, hangfalak-hangtechnika és egyéb szórakoztatási elektronikai berendezés. A nagy akcióba nemcsak a fizikai üzletek (ahova az utcán bemész, ajtaja van, megfoghatod bent az árut) kapcsolódtak be hanem az E-shopok és online webáruházak is (alza,sk/.hu, hey,sk, datart és egyéb számítógépes és informatikai online shop-ok) . A friss hírek és statisztikák szerint eddig amerikában az elektronikai cuccokból vásárolták a legtöbbet.

Itt a mindenszentek ünnepe 2018-ban is, ismét átlapozzuk az alapvető szabályokat a biztonsággal kapcsolatban

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Mindenszentek ünnepén mindenki az elhunytakra emlékezik. Ezen kívül még nem csak az elhunyt szeretteinkre emlékezünk hanem a magyar illetve a nemzetünk hőseire is ahova gyertyákat is rakhatunk. A sírokra virágokkal és gyertyákkal készül mindenki erre a napra.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_text_separator title=”Virtuális temetők” i_icon_fontawesome=”fa fa-window-maximize” color=”blue” style=”dotted” add_icon=”true”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”2/3″][vc_column_text]

A virtuális temetők olyan webhelyek ahol biztonságosan megtudunk emlékezni elhunyt ismerőseinkről egyetlen informatikai eszkőz(számítógép, tablet) és internetkapcsolat segítségével.

A virtuális gyertyagyújtás sokkal bisztonságosabb mint az eredeti égő gyertyagyújtás mert nem baleset-, és tűzveszélyes. Magyarországon is vannak virtuális temető weboldalak, nem is egy fajta. [/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/3″][vc_column_text]http://cintoriny.sk

www.nemfeledunk.hu

www.cemeterysk.sk

www.virtualnycintorin.sk

www.cemetery.sk/

www.cemeterysk.sk[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_message style=”square” message_box_color=”pink” icon_fontawesome=”fa fa-fire”]

Gyertya elhejezési szabályok, szigorúan tartsuk is be!

Bokor alá vagy közel a bokor vagy száraz növény mellé

Vigyázzunk a gyertyagyújtáskor hogy nehogy beleérjen a ruhánk a lángba.

Ezért célszerű kézben meggyújtani majd gyorsan a megfelelő helyre tenni.

Ha van kijelölve hely a sírokon a gyertyákra ami általában egy fém tepsire hasonló edény akkor oda tegyük a gyertyáinkat mivel az biztos hogy nem tűzveszélye ha a mécses bakelit oldala begyúl a meleg vagy a hibás gyártás miatt.

Ha már nincs hely a fémedényen akkor keressük fel a sír tulajdonosát és kérjünk tőle egy új sírkímélő és tűzvédelmi fémedényt ha van neki.  

Ha nem áll rendelkezésre másik sírkímélő és tűzvédelmi fémedény akkor a sír mellé a kőre tegyük a meggyújtott fényforrásainkat. ezek a szabályok csak a bakelitmécsesekre, klasszikus fehér temetői viaszgyertyákra, és egyéb nem zárt égő fényforrásokra vonatkoznak.

Zárt égő vagy biztonságos fényforrásnak az üvegmécsest és az elemre működő elektromos műgyertyát lehet tekinteni.

[/vc_message][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_message icon_fontawesome=”fa fa-fire”]

Nyílt fényforrások (klasszikus gyertyák)

[/vc_message][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_images_carousel images=”838,839,840,841″ img_size=”medium” onclick=”link_no” autoplay=”yes” hide_pagination_control=”yes” hide_prev_next_buttons=”yes”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_message icon_fontawesome=”fa fa-free-code-camp”]

Zárt égő fényforrások (mécsesek)

[/vc_message][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_images_carousel images=”842,843,844″ img_size=”medium” onclick=”link_no” autoplay=”yes” hide_pagination_control=”yes” hide_prev_next_buttons=”yes”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_message icon_fontawesome=”fa fa-lightbulb-o”]

Zárt legbiztonságosabb fényforrások a temetőinkbe

(LED mécsesek)

[/vc_message][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_images_carousel images=”847,848,849″ img_size=”medium” onclick=”link_no” autoplay=”yes” hide_pagination_control=”yes” hide_prev_next_buttons=”yes”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]🚍🚌 Ha esetleg a nagy forgalom miatt gond lenne autóval eljutnunk a temetőig akkor használjuk a 9-es és a 11-es extra járatokat amelyeket az ünnepek miatt tett be az ARRIVA. Az információkról az ➡alábbi linken⬅ lehet tájékozódni. 🚍🚌[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_message message_box_color=”warning” icon_fontawesome=”fa fa-car”]❗❗⚠⚠🛑⛔

Ha autóval érkezünk a temetőbe akkor kellő figyelmet fordítsunk az autónk biztonságára is. Nem egyszer történt már olyan eset hogy kilopták a kocsikat a temető parkolójában mert kihasználták a rosszul bezárt autók biztonsági hibáit. Ezért legalább kétszer ellenőrizzük le hogy jól e zártuk be az autónkat mielőtt bemegyünk a sírunkhoz. Ellenőrizzük azt is hogy a riasztó aktív-e a járművünkben.Ha fogyasztottunk alkohol italt akkor inkább használjuk a tömegközlekesési eszközöket vagy hívjunk taxit az adott helyre. Alkohol alatt több száz euró büntetést is kiszabhatnak a rendőrök. Az eltévedés és a gyakran előforduló közlekedési komplikációkra ajánljuk a WAZE navigációs és útinformációs alkalmazást.[/vc_message][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_message message_box_color=”pink” icon_fontawesome=”fa fa-phone”]🆘 Ha mégis megtörténne a baj 🆘[/vc_message][vc_column_text]🆘 Európai segélyhívő szám: 112 

🚒 Tűzoltók: 150

🚔 Rendőrség (állami) : 158

🚓 Városi rendőrség: 159

🚑 Mentők: 155

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]