MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA 2023: legújabb emlékezés divatok, biztonsági teendők és ünnepi összefoglaló
Rövid bevezető
Mindenszentek és Halottak napján a társadalom legnagyobb része az elhunyt rokonaira, ismerőseire, barátaira emlékezik. Kilátogatnak a temetőbe vagy otthon az elhunyt képe mellé mécsest gyújtanak az emberek. Sokan megemlékeznek még a balesetekben és egyéb szerencsétlenségekben elhunytakra. Az út menti emlékhelyek, keresztek, virágok az elhunytak képével ilyen esetekre emlékeztetnek, hogy ott épp valaki elhunyt. Ezeket a helyeket este az út mellett világító mécsesek jeleznek. Ilyen emlékhely van például a nem egész egy hónapja történt Zoch utcai baleset Pozsonyban melybe a buszmegállóban várakozó egyetemistákat gázolta el egy részeg sofőr, 5 meghalt.
Kulturális jelentőség
A sírokra az emberek gyertyákat, virágokat helyeznek megemlékezés és tiszteletadás céljából. A mindenszentek ünnepet a keltai eredetű Halloween napja előzi meg. A Halloween eredetileg egy keltai (nép)szokás volt amelyet később átvett és kibővített az Amerika (USA). A Halloween így keletkezett hogy gyertyákkal, lámpásokkal, lampionokkal illetve fáklyákkal világítottak sok helyen a keltaiak az elhunytaik lelkeinek számára illetve a gonosz lelkek elűzésére. Ez a szokás később átalakult, miszerint töklámpásokat kezdtek faragni és ebbe helyeztek gyertyákat vagy lámpásokat. Manapság pedig sokfajta modern kütyüt és díszt gyártanak már erre a napra. Mára a Halloween átalakult és a mások megijesztésének a szokása jött a divatba ez éjszaka. Halloween partykat szerveznek beöltözős versenyekkel, horror jelmezekkel ezen a napon vagy az azt megelőző vagy követő hétvégén.
Út menti (balesetes) emlékhelyek kultúrája
Az utak mentén állított emlékhelyek, keresztek hagyománya a népi kultúrában már a 18. századig visszanyúlik. Ezeket a kereszteket természeti csapásban, katasztrófában (mint például az árvíz, vihar, villámcsapás, földrengés) elhunytaknak állították emlékként, oltalomként a vallásos emberek és családok. Ebből ered az a hagyomány hogy a közutak mentén emlékhelyeket raknak le egy-egy balesetben meghalt ember emlékére, így a halála helyszínén is meg tudnak emlékezni mécsest rakni. Sok autópálya mellett tilos az ilyen emlékhelyek lerakása, mert elveheti az autósok figyelmét és további gondokat okozhat a közlekedésben. Az autópályáknál csak a pihenőhelyeknél illetve azokhoz közel rakhatnak le ilyen mementókat.
Emlék falfestmények (Balkán)
Olyan különleges falfestmény, lehet freskó amelyet egy pl. balesetben elhunyt személy vagy ismert személy emlékére festenek pl. a baleset helyszínén. Legtöbbször sporttal kapcsolatos személyek vagy személyiségek pl. focisták vagy szurkolók arcképei, de más személyek arcképei is felkerülnek Balkán területeken a falakra. Előfordulnak olyan falfestmények is amelyeket nem a halál vagy a baleset helyszínen készítettek hanem egy üres falon máshol ahol volt hely (pl. a személy lakhelyéhez közeli üres falon engedéllyel) és az a hely méltó arra. Ez mondhatni egy vizuális művészi kialakítású emlékhely és turisztikai látványosságnak is megfelel.
Mindenszentek az éterben és az informatikában
A mai modern időkben már az interneten és okos eszközeinken is megemlékezhetünk az elhunytakról e-temetők vagyis virtuális temető szolgáltatások segítségével. Ehhez elég egy számítógép vagy okos telefon alkalmazás melyben begépeljük a keresőbe az elhunytak neveit és a rendszer pedig kiadja, listázza a találatokat majd az elhunytak adatait az adatbázisból.. Kedvünk szerint virtuális gyertyalerakásra és néhol még virág lerakására is van lehetőség egyes rendszerekben. A virtuális gyertyalerakás égési sérülés mentes és nem tűzveszélyes mint az eredeti égő változat. Az ilyen modern gyertyagyújtás vagy virág lerakás eltekint a népi hagyományoktól, ezért az égő mécses és a kézbefogható virág mindig a legeredetibb és legmeghittebb élményt tudja nyújtani.
A távoli virtuális gyertya gyújtást és virág lerakást olyan elhunytaknál érdemes alkalmazni melyek síremléke nagyon messzi van tőlünk és az eljutás hozzá komplikált, nehézkes.
Pár ilyen weboldalt meg is tudunk mutatni nektek:
- http://cintoriny.sk
- www.nemfeledunk.hu
- www.cemeterysk.sk
- www.virtualnycintorin.sk
- www.cemetery.sk/
- www.cemeterysk.sk
- Gyertyaláng.hu (új)
Legfontosabb a biztonság…
🔥🕯️ A gyertyázással kapcsolatos biztonsági szabályok idén sem maradhatnak el mielőtt elmennénk megemlékezni valahova. Tehát gyorsan említsük meg azokat a legfontosabbakat amit mindenkinek tudni kéne mielőtt kezébe venné a gyújtóeszközt és a gyertyákat.
Szabály, teendő megnevezése ⚠️ 🔥🕯️ | Elmulasztása ezt okozhatja ❌ 🔥 |
Bokor alá vagy közel a bokorhoz vagy száraz növény, virágok és csokrok, koszorú, ikebana ill. mű díszek szalagok mellé nagyon veszélyes a gyertyák kihelyezése.Az üveg mécsesek bakelit-műanyag teteje is okozhat tűzesetet ha túl nagy az üveg mécsesben levű láng és egész fel ér a műanyag tetejéig és elolvassza vagy meggyújtja azt. Így azokkal is lehet némi probléma. Vigyázzunk még arra is ha a lakásban gyertyázunk-emlékezünk (például ha betegek vagyunk és nem mehetünk ki), mivel a lakásban még több gyúlékony dolog található és gyorsan meglehet a tűzeset. | Tűeset, bozóttűz |
Ne dobáljunk el égő gyufákat ha gyúfát használunk, de inkább használjunk hosszú végű gázgyújtót mint a gáztűzhelyekhez | Tűzeset, nagy tűzeset |
Vigyázzunk a gyertyagyújtáskor hogy nehogy hozzáérjen a ruházatunk a lánghoz. | Tűzeset, súlyos égési sérülés |
Célravezető kézben meggyújtani (majd gyorsan a megfelelő területre helyezni) vagy már a nyughelyre letéve meggyújtani (biztonságosabb). | Égési sérülés vagy tűzeset |
Ha van kijelölt biztonsági hely a sírokon a gyertyákra ami általában egy fém, hő-tűzálló tepsire hasonlító védőedény, akkor oda tegyük a gyertyáinkat mivel az biztos hogy nem tűzveszélyes és nem piszkítjuk össze a sírhelyet sem. Ha a mécses bakelit oldala meggyúl a meleg vagy a hibás gyártás miatt. A fémedényt célszerű a sír- es nyughelyen levő tisztaság, rendezettség megőrzésének érdekében is igénybe venni. A sír- és tűzvédelmi fémedényt ne helyezzük gyúlékony dolgok pl. virágok és koszorúk mellé vagy közelébe ha mink helyeznénk ki mert mienk a sírhely. | Piszkítás, tűzeset |
Ha már nincs férőhely a fémedényen akkor keressük fel a nyughely tulajdonosát és igényeljünk tőle egy másik sírkímélő és tűzvédelmi fémedényt ha rendelkezésre áll nála. | sírhely bepiszkítása, ritkán tűzeset |
Ha nem áll rendelkezésre másik sírkímélő és tűzvédelmi fémedény akkor a sírhely mellé a betonkőre helyezzük le a beindított fényforrásainkat. Ezek a szabályok csak a bakelitmécsesekre, klasszikus fehér temetői viasz fényhordozókra (klasszikus gyertya), és egyéb nem zárt lánggal égő fényforrásokra (olajgyertya, magasabb takarójú műanyag mécsesek) vonatkoznak. A bakeltit ill. műanyag tokozatú gyertyákat és mécseseket ha lehet ne helyezzük sűrűn egymás mellé. | piszkítás, tűzeset előidézése |
A mai modern világban a segítségünkre lehetnek a biztonságos technológiai megoldások is. (LED mécsesek, okostelefonnal irányítható színes LED lámpák, e-temető) | a korszerű technológiák nem szennyezik a levegőt, látványosak és nem veszélyesek. |
Lánggal égő, nyitott fényforrások
Zárt, lánggal égő fényforrások
(Általában ezt a kategóriát az üvegmécsesek és lámpások képviselik)
Elektronikus LED (mécses) fényforrások – fénytechnikai eszközök
Díszes modern világító LED betétes mécses, képet rajzol ki a led fényezés
Elhunyt képével és emlékidézettel ellátott LED fénytechnikai mécses
Modern emlékezéses divatok, különlegességek:
Modern emlékmű, grafikus síremlék tábla üveglap, üvegpanel – szeretett elhunyt fényképével, szép és látványos grafikai design-el és idézettel (Epitafglass.sk). Jelenleg egyik legmodernebb emlékművek és megemlékezés fajták közé tartozik az üveges és számítógépes grafikával tervezett látványos emlékmű lap vagy panel. Több országban is elfőrdulnak cégek amik ilyenekkel foglalkoznak.
Közlekedés az ünnepek alatt
Minden évben a közúti forgalom sűrűsége megemelkedik Mindenszentekkor illetve Karácsonykor és Húsvétkor is. Ezért vigyázzunk ilyenkor is minden ünnepkor az utakon. Ősz közepén elég sok a mezei, erdei állat is amelyek kifutatnak az utakra és balesetet okozhatnak.
🚗 Ha autóval érkezünk a temetőbe akkor kellő figyelmet fordítsunk az autónk és a közlekedés biztonságára is. Nem egyszer történt már olyan eset hogy kilopták a kocsikat a temető parkolójában mert kihasználták a rosszul bezárt autók biztonsági hibáit. Ezért legalább kétszer ellenőrizzük le hogy jól e zártuk be az autónkat mielőtt bemegyünk a sírunkhoz. Ellenőrizzük azt is hogy a riasztó aktív-e a járművünkben. Ha fogyasztottunk alkohol italt akkor inkább használjuk a tömegközlekedési eszközöket vagy hívjunk taxit az adott helyre. Alkohol alatt több száz euró büntetést is kiszabhatnak a rendőrök. Az eltévedés és a gyakran előforduló közlekedési komplikációkra ajánljuk a WAZE navigációs és útinformációs alkalmazást. ❗❗🛑⛔
Tömegközlekedés busszal…
A városokban (nálunk Érsekújvárban az Arriva) külön közlekedéskönnyítő buszjáratot is beraknak minden évben a Mindenszentek és Halottak napjára. A ZSR vasút is megerősíti minden évben a járatait a nagyvárosok irányában a Mindenszentek és a Halottak napja miatt. A legfrissebb menetrendekért és változásokért látogass el a szlovák mentrendkereső oldalra (cp.sk) vagy az adott település weboldalán illetve a vonat állomáson tájékozódj a menetrendekről, változásokról.
🚍 A Szent József érsekújvári temetőbe megerősített Arriva buszjárat menetrendje itt megtekinthető:
📱 Ha a baj mégis ott lenne:
🆘 Európai segélyhívő szám: 112
🚒 Tűzoltók: 150
🚔 Rendőrség (állami) : 158
🚓 Városi rendőrség: 159
🚑 Mentők: 155
0 Comments