Majdnem minden éven ilyenkor mindenki készül az év végi, újévköszöntő zsúrra.. Ez megnyilvánul az üzletlátogatásokon is. Főként mindenki a hozzávalókat vásárolja, fogynak nagyban az alkoholos italok és a pezsgők kartonszámra a lencse-zöldség, szendvics hozzávalók, virsli és a pirotechnikai eszközök-petárdák, tűzijáték és -látvány termékek. Pár napja karácsony és szilveszter között bejártunk pár tűzijátékárusító helyet a városban ahol tapasztaltuk hogy a készletet két hét alatt eladták mivel arra számítanak sokan hogy idén hangosabb lesz a szilveszter mint tavaly a nagy lezárás miatt. Ezért ha valaki tűzijátékot vagy petárdát is akart szilveszterre annak már megkellett volna rendelni december közepén vagy legalább karácsony előtt egy e-shopon hogy célba érjenek a látvány termékek. Pár évre visszamenőleg volt olyan év is hogy az alkoholból volt kevesebb a boltokban.
A biztonság mindig legyen az első helyen még az ünnepekor is. Elérkezett a szeretet ünnepe a karácsony és annak első napja az Ádám és Éva majd a szenteste. Karácsonyi ünnepek alatt családok együtt vannak otthon vagy egymáshoz mennek látogatóba a rokonok, ismerősök.
Idén a járványszabályok már enyhébbek mint tavaly voltak, így már lehet látogatni mint tavaly, de azért akkor se adjunk teret a vírusnak hogy hódítson közöttünk. A rendezvények idén is tiltottak karácsonyi hőnapban, de szentmisére el lehet menni már.
Éjféli misére mehetünk szentestekor, igaz korlátozott létszámmal (30 személy) és a szentmise alatt használjunk védőmaszkot is.
Vigyázzunk a tömegben is, ha akarnátok többen találkozni akkor inkább kint a szabad levegőn, mivel ott minimális a Covid-19 vírus átadásának a lehetősége. Ez az ajánlás inkább szilveszterre a legjobb amikor sokan szeretnek kint lenni, tűzijátékozni-durrogatni-fütyülni, pezsgőzni vagy valami alkoholos italt inni és megtartani valamilyen formában az Új év üdvözlését, ünneplését.
Sokan átélik a szentestei vacsora hagyományait ahol gyertyát is gyújtanak az asztalnál. Most összeírjuk nektek hogy mikre érdemes odafigyelni az ünnepek kellemes eltöltése érdekében.
Háztartási dolgok amire jólenne odafigyelni:
💡🔌🎄 Karácsonyi fénytechnika:
Ha van valakinek még régi izzós fényfűzére, amelyet még a esetleg a szocializmusban készítettek, azokat zárlat és tűzveszély fennálása miatt inkább cseréljék le a biztonságos LED-es fűzérekre.
Miért biztonságos és korszerű, modern a LED?
Csupán csak 5 V folyik a kábelekben, izzókban az adapteren kívül. Az adapterben található az áramváltó transzformátor és az egyenirányító áramkör is.
Nem melegszik a klasszikus izzókkal szemben. Ezért biztonságosak tűzvédelmi szempontból.
Van belőlük hideg fehér (ezüst) és meleg fehér (arany) változat is.
Könnyebben programozhatók a villogás funkciók, okos funkciók
Ceruzaelemről vagy akkumulátorról is táplálhatók (elemtokos füzérek)
USB-portból is működhetnek (számítógép, powerbank, okos telefon töltő)
Kültéren az időjárás viszontagságai (eső, hó, szél) alatt is biztonságos, jobban ellenáll a helyzetnek. Arról hogy használhatjuk-e kint az egyes időjárás beavatkozások miatt, arról minden lámpa-fényfűzér használati utasításában meg kéne lenni említve.
Karácsonyi okos, inteligens LED fényfűzérek
Elsőként a Twinkly mutatta be 2017-ben az okos fénydekorációját, amely rengeteg apró LED-et tartalmaz. A Twinkly fénytechnikai termékek igazi luxusnak számítanak. Árilag sem olcsók.
Ezek a karácsonyi fénytechnika új generációját, megújítását képviselik. A villogás módját vagyis a programot mink állíthatjuk be okostelefon alkalmazás segítségével, az alkalmazás letöltésének a helyét mellékelik a lámpa utasításaiban. Az izzók helyzete automatikusan be kell állítani a telefon kamerájának segítségével. A fánkon illetve a lakásunk karácsonyi fénydíszeit lehet szinkronizálni (de csak az okos fényfűzéreket). Az inteligens fényfűzér képes zenére is villogni vagy színeket cserélgetni. Bővebb információ az inteligens karácsonyi világításról
Karácsonyi lámpa (fán-beltéren) / lakás vagy a kültér fénnyel való díszítése
Semmi esetre se olcsó kínai lámpa mivel azok átmelegednek és tűzveszélyesek. Használjunk minőségi villanyszerelői vagy fénytechnikai-megvilágítástechnikai üzletből (Seit elektro, Elim-Elektro, Mountfield, Nay, Planeo stb…) vett LED vagy kislámpás lámpafűzéreket. Biztonságos minőségi LED lámpákat akár villogás funkciókkal és távirányítóval az interneten is lehet rendelni.
A távirányítóval vezérelet LED szalagok és fényfűzérek kezdenek eléggé elterjedni az ünnepekkor. Ezek után a karácsonyi világítás jövője pedig az inteligens fényfűzérek melyek Android/iOS alklamazással vezérelhetők okoskészüléken, a piacon tavaly. Sok LED megvilágátás eshop létezik, nem fogunk felsorolni mivel olyan sok van belőle. Sok eshopon megjelölik hogy biztonságos e a fényfűzér vagy hol használható kültéri/beltéri. A beltéri fényfűzér kültéren való használta esős, nedves időben zárlatot és lakástűz veszélyt okozhat vagy tönkremehet a drága karácsonyi lámpánk. Újabban modern kültéri karácsonyi világításra megjelentek a kültéri karácsonyi lézer projektorok is, amelyek szintén biztonságos látványt nyújtanak.
2017 környékén megjelentek az elemre, elem-tokkal rendelkező és működő hordozható karácsonyi LED lámpák amely a legbizonságosabb az összes elektromos fényforrás közül.
Vannak már olyan LED fűzérek amelyek már USB csatlakozóról is legbiztonságosabban használhatók.
🍲 Főzés
A gáztűzhelyt mindig figyelmesen nézzük meg, ha elmegyünk otthonról akkor legalább kétszer ellenőrizzük le hogy le-e tekertük teljesen a gázt. A begyulladna az olaj akkor ne vízzel ojtsuk el hanem terítjük rá hirtelen a rongyot
⚡ Villanyáram
Mielőtt elhagyjuk a lakást ellenőrizzük hogy az összes lámpa le-e van kapcsolva a karácsonyi világítással együtt Ha nem bíznánk meg a dolgokban akkor ott van még a biztosíték, gyors kioldó is. Lehetőleg a kültéri karácsonyi világítást is kapcsoljuk le ha nem tartózkodunk otthon. A kültéri karácsonyi kivilágítás ha dugaszolóaljzattal rendelkezik akkor megrázhat minket ha átvan nedvesedve a kinti időjárás miatt.
🍽️🍷 Evés, ivás:
Az evésben és az ivásban mértéket kell tartanunk hogy ne legyenek utána egészségügyi problémáink. Mindenkinek tudnia kéne mit bír befogadni a szervezet és mennyit.(főleg az alkoholnál) Így elkerülhetők az emésztési zavarok. Ittasan ne vezessünk mert a hajtásink vagy a pénztárcánk bánhatja a büntetés miatt.
🐟 Halfogyasztás
A ponty és egyéb halfajták fogyasztásánál kell ügyelnünk a szálkák kiválasztására. A fogyasztáshoz ha kell használjunk szemüveget vagy nagyítót esetleg 🙂 Ha beakadna a szálka akkor látogassunk el az orvosi ügyeletet biztosító orvoshoz. Az otthoni megoldás, próbáljuk kiköhögni a szálkát. A karácsonyi halfogyasztásra a gyengén látóknak a harcsát és a filét ajánljuk mivel a gyengén látók gyakran szemüveggel fogyasztják a halat és így is bejuthat egy-két szálka a nyelőcsőbe
Ne együnk túl gyorsan mivel esetleg rosszullehetünk ettől.
A gyomor telt érzése miatt jelentkezhet a hányinger, rosszullét. Erre a legjobb a fekete tea és ásványvíz.
Az alkohol fogyasztásnál mértékkel fogyasztjuk az italokat ha otthon vagyunk ha szórakozóhelyen vagy diszkóba. Az alkoholmérgezés fejfájással és hányással és emlékezetkieséssel is járhat, rosszabb esetben bele is lehet halni.
A legjobb esetben az elszenvedő illető kialudja magát. Súlyosabb eseteknél a mentőknek is be kell avatkozni gyakran. A szervezet detoxikációjára ajánlott az ásványvíz, tiszta víz, magnézium illetve egy kis mozgás a friss levegőn. A pácienst ha rosszul van oldalára kell fektetni nehogy megfulladjon a hányástól.
A gyógyszertárakban még elérhető a “Vyprostovák” nevű pezsgős tabletta amely segíti megsemlegesíteni az alkoholt a gyomorban és beindítani az emésztést. Régebben erre szódabikarbónát is használtak.
🦠🤒🌡️ COVID-19
Láz esetén használjunk lázcsillapítót (Paralen, Aspirin, Nurofen stb…). Ha érezzük a koronavírus tüneteit (láz, fáradékonyság, köhögés-torokfájás vagy hasonlók), akkor vonuljunk saját izolációba, karanténba. Lehetőleg ne látogassunk senkit az ünnepek ideje alatt ha vannak tünetek. A köhögésre használjunk valamilyen szirupot és feküdjünk az ágyba ha rosszul vagyunk. A legfrissebb intézkedésekért látogass el a szlovák korona.gov.sk-ra vagy kövesd figyelemmel a híreket. Ha Magyarországon laksz vagy oda mennél karácsonyozni akkor meg a koronavirus.gov.hu-ra.
Nagy a forgalom az utakon ezért vezessünk óvatosan. Ha az autót választjuk a közlekedés eszközévé akkor mindig figyeljük meg előtte az időjárás jelentést és a rádióban vagy az interneten a közlekedési híreket. Alkoholfogyasztás után ne vezessünk mert a rendőrség ilyenkor jobban figyel az utakon erre. A szonda megfújása sokba kerülhet. Másrészt ittasan balesetet is okozhatunk ha nem figyelünk a vezetésre főleg a csúszós utakon. Ittasan baleset okozásért akár pár év börtönt is kaphatunk.
A közlekedési információkról, dugókról, balesetekről, várakozásokról, rendőrségi kontrolákról(mérésekről) itt lehet tájékozódni:
A tűzesetek elkerülése érdekében gyertyákat, csillagszórókat ne rakjunk a fára. Ha elmegyünk távolabbra a gyertyától akkor oltjuk el azt. Tűzijáték a csillagszóró esetében tartjuk be azt az utasítást ami a csomagoláson van..
🎇 Újdonságok a piacon a karácsonyi csillagszórókban 2021-ban.🎇
Tavalyi éven 2020-ban újdonságnak számított a kézi tűzhányós csillagszóró mely egy csomagban és 5 különböző színben kapható még idén is különböző tűzijáték e-shopokon. Idén ez az újdonság lista nem sokat bővült, csak annyival hogy a pyroweb.sk-n kaphatók más külföldi gyártóktól is színes csillagszórók különböző méretekben. Mink a 25cm-es és 8 darabost rendeltük meg amely kb. az ünnepek után jön meg a futárszolgálattal. A csillagszórót majd ki is próbáljuk szilveszter és újév felé.
🎄 Karácsonyfa biztonságosan
Karácsonyfát távol kell tartani a nyílt lángtól és a spirálos, elektromos fűtőtestől, hogy ne száradjon meg és ne kapjon lángra gyorsan.
🧨🎆 Pirotechnikai eszközök, tűzijátékok biztonságos használata
Indításkor ne hajoljunk a termékek fölé kivéve ha az nem lő fel, hanem csak a földön végez tevékenységet. Ne használjunk sérült termékeket. Ha a termék gyújtás után nem indul be akkor hagyjuk ott és ne próbálkozzunk töbször a meggyújtásával. Petárdát ne használjunk kutyák, macskák közelében. A petárdákat gyújtás után azonnal dobjuk el. Karácsonyra a legalkalmasabb éj legszebb látvány a csillagszóró és annak modern effektusos változatai a színes, pattogós vagy a kézi tűzhányós csillagszóró melyet a fentebb lévő képen láthatsz
🧨 Ezek az utasítások inkább Szilveszterre vonatkoznak, de néha karácsonykor is szoktak tűzijátékot lőni. 🧨
📞 Ha megtörténne a baj akkor a következő telefonszámokat használjuk:
🆘 Európai segélyhívő szám: 112
🚒 Tűzoltók: 150
🚑 Mentők: 155
🚔 Rendőrség (állami) : 158
🚓 Városi rendőrség: 159
Mindenkinek a figyelmébe ajánljuk a Magyar mentőszolgálat hat részes kisfilmsorozatát ahol bemutatják az ünnepekel járható gondokat.
Csonka András gyors ünnepi jótanácsok:
Simorjay Emese ünnepi tanácsai
Pintér Tibor karácsonyi jótanácsai
Győrfi Pál hasznos karácsonyi jótanácsok
A szeretet élet ment karácsonyi egészség megőrzős biztonsági kisfilm
Álltalánosan a karácsonyi készülődésről, vásárlásról
Minden éven a december a karácsonyi készülődés és ajándékvásárlás időszaka, de valakik már november végén is elkezdik a Black Friday környékén. Karácsony előtt egy héttel viszont az üzletek környékén megnövekszik a mobilitás és sokan utolsó vagy legutolsó pillanatra hagyják az hal, fenyő és ajándékkeresést illetve a többi karácsonnyal kapcsolatos vásárlási teendőket. Legutoljára amit szoktak hagyni a bevásárlásban az a sütés-főzés ingredienciák illetve a kisebb, legkisebb ajándékok csokik és édességek, desszertek és hasonlók. A nagyobb ajándékokat az e-shopok és a futárszolgálatok segítségével már időben meglehetett venni.
Helyzetjelentések Érsekújvárból…
Tegnapi nap a Tesco és környékén levő bevásárlóközpontoknál igencsak sok ember tartózkodott és a Nyitrai úton rég nemlátott nagyságú forgalom alakult ki az üzletek rohamozása miatt. Az ott levő üzletek közül az összes sokabn voltak, de a Tesco az tömve volt és a Nay elektro üzletben is sokan kerestek ajándékot vagy vásároltak valami más elektronikát. Tescoban sokan voltak még a Pyroobchod pirotechnikai standnál ahol főleg csillagszórókat és kis effekteket kerestek karácsonyra, de volt aki már szilveszterre is vett nagyobb dolgokat. Mai nap délelőtt volt a tényleges csúcs a vásárlási lázban, az üzletekre már 11 órakor rákellett tenni a lakatot. A Billában már a leleges legutolsó pillanatban is akartak menni vásárolni amikor már csak jóformán ki engedtek az üzletből már. A Tempo-Jednotában a Starbecnél is rengetegen voltak és főleg halsalátát vettek mert ott van az egyik legjobb a városban. Jelenleg már az összes üzletnek csukva kéne lenni kiürülve.
Minden évben eljönnek az év végi nagy ünnepek a Karácsony. Ez nincs máshogy 2021-ben sem, már csak 3 nap az ünnepekig a Szentestéig már csak jóformán két éjjelt kell aludnunk. A karácsonyi ünnepkör az adventtel kezdődik és ez szimbolizálja a karácsonyra való felkészülés időszakát is. A karácsonyra való felkészülés alatt azt értjük hogy elkészítjük, megkeressük a díszeket, fényfűzéreket, nagytakarítást végzünk majd ünnepi diszbe-hangulatba öltöztetjük át a lakásbelsőt és a környezetet pl.: a várost, üzlet és bevásárlóközpont interieurt stb. A környezet feldíszítése mellett a karácsonyhoz nemcsak a díszek tartoznak hanem például a fenyőfavásárlás, halvásárlás, ajándékhajszolás, sütés és főzés kellékek és hozzávalók. Ez miatt szokott kialakulni a karácsonyi vásárlási láz is és az üzletek sokszor megtelnek mintha black-friday kiárusítás lenne. Most már akkor térjünk rá a cikk fő témájára, méghozzá arra, hogy hol lehet vásárolni halat és fenyőfát Érsekújvárban. Vagyis következzen a fenyőfa, és -hal vásárhelyek listája!
🎄 A fenyőfavásár helyek Érsekújvárban:
Kaufland előtt – nagy választék egész jó árakkal, online is foglalható, árusító: veziemevianoce.sk
Tesco parkoló
Hecht– Jó árak, kevés volt múlt héten a választék mivel a jó árak miatt kivásárolták meg kevesebbet rendeltek idén, már pár éve árulnak fát minden karácsony előtt
Mountfield – Már jó pár éve az egyik legjobb fenyővásárló hely alacsony árakkal és minőségi fákkal
Vunar parkoló – Nagy választék de kicsit drágább árakkal
NOVA GARDEN – Fa vásár és nagyobb választék normális árakon (Nyitrai úton)
Oázis kertészet a Kik mellett – Vágott és cserepes fenyővásár (Tesco-Aquario mögött, mellett)
Grandiflora– Fenyőfavásár csrepes és vágott fák is (Reptérrel szemben) – A Google térképen átmenetileg zárva-t jelez és a cég frissítette kb. egy hete. Ezt nem tudjuk hogy a favásárra is vonatkozik-e, mivel nem voltunk ott felderíteni hogy hogy is működik a vásárlóhely. Valószínűleg a favásárlásra nem vonatkozik a zárva tartás.
Ezen kívül még lehetnek más árusítóhelyek is Érsekújvárban
A fenyőfák ára fajtától függően változik 19 eurótól egészen 45-50 euróig. Nézzünk akkor pár fafajtát:
Szúrós lucfenyő magasságtól függően 17 – 25 euróig
Kaukázusi jegenyefenyők magasság szerint 13 – 120 euróig
Borókafenyő magasság szerint 25 és 45 euró között.